:: 
Nyitólap » Település » Hírek » Önkormányzati hírek

Tájékoztató adóelőleg fizetésről

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évben bevallott és bevallandó adóelőleg csökkentés lehetőségéről

Megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet.

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes - a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó - adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelyük, telephelyük szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével Kistarcsa Város önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, mivel Kistarcsán a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték egyébként 2 százalék.

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok alapján, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai alapján, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

 A 2021. február 25-ig a vállalkozó székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára megteendő nyilatkozatban az alábbiakról szükséges nyilatkoznia a vállalkozónak: 

  • mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül,
  • a 639/2020. (XII.22.) Korm. rendelet első szakasza szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és
  • december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)–(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak. 

Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn.

A jogosultság feltétele továbbá, hogy a vállalkozó, amennyiben eddig nem tette meg, akkor az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint bejelenti a telephelyének címét.

Tetejére