:: 
Nyitólap

Kistarcsa kaput nyitott Európára – interjú Solymosi Sándor alpolgármesterrel

Kis város, nagy lendületben – rengeteg lehetőséget hozott az Európa a polgárokért program Kistarcsa önkormányzata számára, amely igen jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki a pályázatok révén. Az önkormányzat évek óta aktívan, tudatosan és sikeresen használja ki az Unió közös történelmének és sokszínűségének feltárását célzó felhívásokat: eddig mintegy 210 ezer eurós támogatást nyert el. Ám ami a pénznél is fontosabb, a testvérvárosokkal, oktatási intézményekkel és civil szervezetekkel kötött partnerségeik többségéből izgalmas, hosszú távú együttműködések, sőt nem egyszer igazi barátságok szövődnek. A megvalósított projektek hozadékairól Solymosi Sándor alpolgármesterrel beszélgettünk, aki kiemelte, hogy a programnak köszönhetően rengeteget tanultak más nemzetek európai értékeiről, nemzetközi látásmódot nyertek és közben a magyar történelmet, kultúrát is megismertethették más országokkal.

Miért kezdett el részt venni a Programban az önkormányzat?

Elsősorban jó ötletnek tartottuk, hogy az EU-s polgárok a programok segítségével jobban megismerjék egymást és szerettük volna erősíteni az önkormányzat és a város nemzetközi kapcsolatait is. Ez rendezvényeken keresztül tűnt a leginkább megvalósíthatónak. Lehetőségünk nyílt arra, hogy a nemzetközi és testvérvárosi kapcsolataink fejlődjenek, hiszen a programok során megismerhetjük egymás kultúráját, történelmét, szokásait, vagyis azt, hogy igazából mit jelent európai polgárnak lenni. A különböző témák pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy együtt több szemszögből is megközelítsünk egy-egy fontos kérdést, jelentős időszakot, hogy a partnereink milyen értékeket tartanak szem előtt, mit tartanak fontosnak a múltjukban, a jelenükben és a jövőjükben. Fontosnak tartottuk, hogy a fiatalokat is minél nagyobb számban kapcsoljuk be ezekbe a programokba. 

Ha jól tudom, mindegyik pályázati kategóriában elindultak már, mondhatni, igazi „régi motorosok”. Milyen témaköröket választottak?

Leginkább kulturális és gasztronómiai programok keretében szerveztünk rendezvényeket, melyek mellett helyet kaptak a komolyabb témák, mint például az európai értékek, az éppen aktuális Európai Uniót érintő politikai és társadalmi kérdések, stratégiák és a számunka fontos történelmi események is.

europe_map_people_xs.jpgA kiválasztott témák hogyan kapcsolódtak a város életéhez, és hogy szolgálták a település fejlődését?

Sokszínű kulturális életünk, történelmünk alkalmassá tett arra, hogy valamennyi kategóriában tudjunk pályázni. Kistarcsa történelmében például jelentős szerepet játszott az internálótábor, ezért az ehhez kapcsolódó történelmi események megismertetése több alkalommal is bekerült a programokba valamilyen formában. A hagyományosan megrendezésre kerülő gasztronómiai és kulturális fesztiváljaink keretében rendeztük meg többször is a testvérvárosi találkozókat, mely események jó alkalmak voltak arra, hogy komolyabb, az Európai Uniót és ezáltal mindegyikőnket érintő kérdéseket is feszegessünk.

Mi motiválta önöket arra, hogy újra és újra pályázzanak?

A programok során mindig jól éreztük magunkat, sikeresek voltunk és sok tapasztalatot gyűjtöttünk, bővítettük szakmai tudásunkat mi is és a partnereink is. Többekkel is baráti viszonyt tudtunk kialakítani, elmélyítettük a kapcsolatot hosszú távon is. Ezek a sikerek azt mutatták, hogy az, amit csinálunk jó és folytatni kell. Itt megemlíteném, hogy 2020 őszén is nyújtottunk be pályázatot egy testvérvárosi találkozó megrendezésére, és nagy örömünkre magas pontszámmal ismét nyertünk. Ha a vírushelyzet engedi, idén augusztusban szervezzük meg a következő rendezvényt, ami reményeink szerint hasonló sikerekkel zárul, mint az előzőek.

Melyik volt a legemlékezetesebb, kedvenc projekt, amiben részt vettek? Ez miért különleges?

Mindegyik projekt más miatt volt jó. A testvérvárosi találkozókra mindig jó visszaemlékezni, hiszen amellett, hogy a kulturális és szakmai rendezvények keretben megismerjük a másik fél hagyományait, szokásait, barátságok is kialakulnak az együtt töltött idő alatt. Az egyik legnagyobb projektünk a Cellafalra karcolva (Scribbled on a cell wall) volt, ami a 20. század politikai rezsimjeiről, a nemzeti szocializmus, kommunizmus áldozatairól, a diszkriminációról, és a múltbéli eseményekből való tanulásról is szólt. A résztvevő többi ország szemszögéből is megközelítettük a II. világháború sötétebb fejezeteit, személyes tapasztalatokkal is találkoztunk és mindenki sokat tanult a projekt során múltról és elfogadásról.

Volt példa arra, hogy a megvalósított projekt lezárulta után is folytatni tudták az elkezdett tevékenységet, együttműködést? Esetleg más területen is összefogtak partnerükkel a program után?

Abszolút, első számú partnerünk lett a drezdai Jugend und Kulturprojekt szervezet. Lengyelországból olesnica-i partnereink is szinte minden projektben velünk együtt vettek részt.

Összesen hány embert értek el a különböző programokkal?

Közvetlenül 200-250 ezer emberhez jutott el a projektek üzenete, ami önmagában is egy szép szám. De ha azzal is számolunk, hogy helyi, regionális és országos tévéadók műsorain is szerepeltek riportok, dokumentumfilmek és interjúk a projektek képviselőivel, akkor ez a szám sokkal nagyobb is lehet.

eu.jpg

Milyen partnerekkel dolgoztak együtt?

A programok során széleskörű kapcsolatot sikerült kialakítanunk testvérvárosokkal, más települések önkormányzataival, civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel az Európai Unió majdnem minden tagállamából, valamint Szerbiából és Észak Makedóniából.

Az elmúlt évek során a pályázói és a partner szerepkört is kipróbálták. Utóbbiként melyik kezdeményezésbe kapcsolódtak be, és miért támogatták azt?

A testvérvárosok projektjeiben mindig partnerek vagyunk, főleg az erdélyi/háromszéki Torjával nagyon szoros a kapcsolat. A velük való együttműködések során már olyan jó gyakorlat modellek is születtek, amelyeket olyan nem uniós támogatású programokban is sikerrel alkalmaztunk és újabb regionális projekteket generáltak a Visegrádi Alap, Bethlen Gábor Alap, vagy akár a Határtalanul! Program finanszírozásával.

A már előbb említett drezdai szervezet két olyan nagyobb volumenű projektjében is részt vettünk, amelyeknek olyan materiális hozadéka van (második világháborús veteránokkal vagy holokauszt túlélőkkel készült videó interjúk), melyet a partnerek a mai napig felhasználnak különféle oktatási programok kereteiben („Bridging Generations”, „Remembering the Past, Building the Future”).

Részt vettünk partnerként, olyan projektekben is, ahol az uniós polgárok európai szintű közérdekű ügyekbe való részvétel különböző módjainak jó és rossz oldalát vizsgáltuk. Górcső alá vettük az európai parlamenti választásokat, az európai polgári kezdeményezést, a civil párbeszédeket, az ombudsmannál való panasztételi jogot és hasonlókat. Rengeteg új információval gazdagodtunk. (IDEA C – „Inter-cultural Dimension for European Active Citizenship”, DOCPIE – „Democratic Ownership and Civic Participation in Europe”).

Mit tanultak, milyen eredményeket értek el a projekteknek köszönhetően?

A projektek során rengeteget tanultunk partnereink kultúrájáról, más nemzetek európai értékeiről, nemzetközi látásmódot nyertünk és mi is megismertethettük a történelmünket, kultúránkat más országokkal.

Mennyi támogatáshoz jutott hozzá az Európa a polgárokért program révén az önkormányzat?

2020-ig pályázóként és partnerként hozzávetőlegesen összesen 210 ezer euró támogatást kapott a programnak köszönhetően.

Utóirat: Az interjú megjelent a Tempus Közalapítvány kiadványában:

https://tka.hu/kiadvany/15407/hogyan-vehetunk-reszt-aktivan-europa-kozos-epiteseben

 

tempus.jpgHogyan vehetünk részt aktívan Európa közös építésében? - Kiadványok - Tempus Közalapítvány

2020 végén lezárult az Európa a polgárokért program 7 éves pályázati és költségvetési szakasza. Nem ez volt az első ciklus, hiszen a program már 2007 óta biztosít pályázati lehetőséget elsősorban önkormányzatok és civil szervezetek számára. Így a 2007 és 2013 között zajló időszak tapasztalatait, valamint a pályázók és pályáztatók visszajelzéseit is ...

tka.hu

Tetejére
Az oldal működéséhez elengedhetlenül szükséges sütik engedélyezése
Statisztikai sütik használatának engedélyezése
Közösségi portál kapcsolat használatának engedélyezése