:: 
Nyitólap » Település » Magunkról » Testvértelepüléseink

Torja

Székelyföldön, Kovászna megyében fekszik, 8 km-re Kézdivásárhelytől. Lakosainak száma 4062 fő, ebből 4041-en magyarnak vallják magukat.

torja.jpgItt találhatók Torja várának, Bálványosvárnak a maradványai. Egyes régészek úgy vélik, a XI. században épült, mások szerint a tatárjárás után emelték. Első okleveles említése 1360-ból származik. Ami tény: a XVII. sz. elején még épségben állt az Apor család által birtokolt vár, a század végére azonban már sorsára hagyták, s lassan romba dőlt.

Altorján látható az Aporok XVII. századi, klasszicista stílusú kastélya, kissé távolabb temetőkápolnájuk.

A település központjában egy templomerőd áll. Román stílusban épült, az átépítések során gótikus elemekkel egészítették ki.

Torja híres szülötte Apor Péter, a Metamorphosis Transsilvaniae XVIII. századi írója.

Néhány évvel ezelőtt Vojna Gábor erdélyi ácsmester azzal a hírrel kereste meg egyik kistarcsai ismerősét, hogy különös fotóra bukkant Torján, egykori osztályfőnökénél. A kép 1940 körül készült, az akkori kistarcsai polgármester, Rapavi György, a főjegyző, László Károly, utóbbi torjai származású felesége és egy kistarcsai népviseletbe öltözött asszony volt rajta látható. Némi utánajárással kiderítették: a négytagú küldöttség magyar zászlót vitt az erdélyi településre, hogy erősítse az ott élők magyarságtudatát. Ezután került sor Torja és Kistarcsa között a kapcsolatfelvételre. Az ottani lakosok nevében a Hősök terén felállították a Székelykaput, a helyiek pedig a Keresztút című rock- oratóriummal kedveskedtek a torjaiaknak.

A két település hivatalosan 2006-ban lett testvérvárossá. Azóta is rendszeresen látogatják egymás kulturális rendezvényeit.

Tetejére
Az oldal működéséhez elengedhetlenül szükséges sütik engedélyezése
Statisztikai sütik használatának engedélyezése
Közösségi portál kapcsolat használatának engedélyezése