:: 
Nyitólap

Nepomuki Szent János szobor

nepomuki_szent_janos_szobor.jpgAz eredeti szobrot 1892-ben Csaja István gazda emelte 100. születésnapján. A szobornak a háború utáni időszakban sajnos hányatott sorsa volt. Az első csapás akkor érte, amikor áthelyezték a Széchenyi utca temető felöli oldalára és eldőlt. A második eldőlés alkalmával darabokra tört. A hagyomány szerint ismeretlenek a temetőbe temették el darabjait a további pusztítást elkerülendő. A jelenlegi szobor története egy filmvetítéshez kötődik. A Futó homok című filmet Kistarcsán forgatták 1943-ban, ebben a filmben látszik a szobor és az eredeti helye, a történet nem kötődik Kistarcsához, de jótét lelkek a filmet látva elhatározták, hogy megpróbálják visszaállítani, újraállítani a szobrot. A Katolikus Egyházközség adományaiból 2008-ban Varga Attila kőfaragó mester megalkotta a szobrot. Kistarcsa városa gondozásában méltó helyen áll, a város déli kijáratánál, szinte az eredeti helyén.

Tetejére
Az oldal működéséhez elengedhetlenül szükséges sütik engedélyezése
Statisztikai sütik használatának engedélyezése
Közösségi portál kapcsolat használatának engedélyezése