Általános ismertetés
Kistarcsa a Gödöllői járásban, Pest megyében található. Budapesttől ÉK-re fekszik, közvetlenül a XVI. kerület mellett. A szomszédságában Csömör, Mogyoród, Kerepes, Nagytarcsa települések helyezkednek el. Közigazgatási területe 1000,9 hektár (= 10 km²).
Az agglomerációs törvény szerkezeti tervében települési térségbe sorolt terület: 53,66%
Kistarcsa város GPS koordinátái: 47.5446, 19.261.
Kistarcsa a pesti hordalékkúp síksághoz, mint földrajzi kistájhoz tartozó település. A település mérsékelten meleg, száraz éghajlatú kistájon fekszik. A napsütéses órák száma évente meghaladja 2000-et, ebből nyáron (június-augusztus) 865,5 óra, télen (december-február) 191,3 óra alatti napsütéssel szükséges számolni. Az évi középhőmérséklet 12,7°C. Évente 223 napon keresztül haladja meg a napi középhőmérséklet a 10°C-ot. A fagymentes időszak is erre az időszakra tehető.
A legmelegebb nyári napok napi maximum hőmérsékleti átlaga meghaladja 28,8 oC-ot, míg a leghidegebb téli napok napi minimum hőmérsékletének átlaga meghaladja a
-0,5 oC-ot.
Az évi csapadékmennyiség 670 mm, melyből a nyári félévben 402,5 mm eső hullik. A téli félévben átlagban 33 napig fedi hótakaró a térséget. Téli csapadékmennyiség 317,5. Leggyakoribb szélirány az Észak-nyugati, melynek átlagos sebessége 2,3 m/s.
Fenti adatok alapján elmondható, hogy a korábbi évekhez viszonyítva összességben több a napfényes órák száma, valamint az éves középhőmérséklet több mint 2 °C fokot emelkedett. Az éves csapadékmennyiség is 70 mm-el nőtt, mely főleg a heves nyári esőzésekből adódik.
Kistarcsa a Pesti hordalékkúp-síkság ÉK-i részén fekszik. A Pesti hordalékkúp-síkság adott területe 98 es 251 m közötti tengerszint feletti magasságú. Kelet felé lépcsőzetesen – a magasabb teraszok irányába – emelkedik. A teraszok nagyjából É-D-i irányú sávjait a Duna bal parti mellékfolyóinak völgyei Ny-K-i irányban mozaik- és sakktábla-szerűen szabdaltak. Az átlagos relatív szintkülönbség (relief) 8 m/km2. K és D felé az értékek csökkennek. A keresztirányban völgyközi hátakká formált magasabb teraszok eróziós és deráziós völgyekkel rendkívül gazdagon szabdaltak. A felszín döntő többsége közepes magasságú, tagolt síkság.
A talajadottságokat a Duna homok és kavicshordalékán képződött talajok jellemzik, úgymint futóhomok, humuszos homok, vízfolyások környékének vízhatású talajai a réti talajok, valamint réti lápok. A réti talajok a növénytermesztés elsődleges területei. A térség keleti, magasabb fekvésű területein, a Gödöllői-dombság közelében, a homoküledéken képződött barna földek jellemzőek. Mechanikai összetételük homokos vályog, melyeket szántóként hasznosítanak a kedvezőbb termékenységük miatt.
Kistarcsa a Budapesti Agglomeráció szerves része, Budapesttel közvetlenül határos település. Kistarcsa az agglomerációs övezet kertvárosi gyűrűjének része, amelyet települési funkciók sűrűsége, az egyes települések térbeli elkülönülésének hiánya, illetve a települési területek összenövése jellemez. Kistarcsa területe is közvetlenül kapcsolódik Nagytarcsa, Kerepes, illetve Csömör beépített, illetve beépítésre szánt belterületeihez. Ezért sem a város térszerkezetének, kapcsolatrendszerének fejlesztése, sem területfelhasználásának alakítása, sem infrastruktúra hálózatainak fejlesztése, sem a környezeti problémák kezelése nem nélkülözheti a térségi-, területi vonatkozások figyelembevételét, az érintett települések közötti együttműködést. Bár a város területfejlesztési összefüggésben a Gödöllői járáshoz tartozik, településfejlesztés és településrendezés vonatkozásában nem annyira a járás egészével, mint a közvetlen szomszédos településekkel és kerületekkel kell együttműködnie saját tervei és programjai térségileg összehangolt megvalósítása érdekében. A város agglomerációs térszerkezetben elfoglalt helyét a Kistarcsa központján keresztül haladó - és a várost kettészelő - 3. sz. főút és a Budapest-Gödöllő HÉV vonal határozza meg. E két közlekedési tengely az agglomerációs övezet egyik legnagyobb forgalmat levezető közlekedési folyosója. Előbbi agglomerációs és nagytérségi, utóbbi kimondottan elővárosi forgalmat bonyolít. A napi ingázásnak ez az adottság és távolság kedvező, és az ország gazdasági, szellemi értelemben is központi térségéhez Kistarcsa is kapcsolódik, s az agglomerációt jellemző folyamatok – fő közlekedési irányok mentén jellemző – térbeli terjedése lehetővé teszi, hogy az agglomeráció nyújtotta többletből a település is részesüljön.
A térség – Budapest után – az ország legsűrűbben lakott térsége. A népesség növekedése legfőképp a vándorlási különbözet pozitív alakulásának következménye. Míg korábban főleg az ország távolabbi megyéiből érkeztek új lakók a térségbe a budapesti jobb elhelyezkedési, kereseti lehetőségek reményében, az elmúlt évtizedben a vándorlás iránya az ellenkező lett, így Budapestről költöznek ki, elsősorban fiatal és közép-korú családok az agglomerációba.
A főváros terjeszkedése, az agglomeráció növekedése alapvetően meghatározza a térség fejlesztési elképzeléseit.
A település belterületi területének döntő hányada családi-házas, kertes lakóterület. A lakóterületi településrészeket illetően megfigyelhető, hogy a lakófunkció mellett megjelenik a kereskedelmi-szolgáltató funkció is. Kertvárosias lakóterület fejlesztésre korábban a belterület déli részén kijelölt jelentős terület nagyrészt beépült. A település, lakosságának megtartása érdekében, valamint a jövőben esetlegesen ideköltöző lakosok számára igyekszik minőségi életkörülményeket biztosítani a helyi, területi adottságokat kihasználva. Az Önkormányzat alapvető szándéka, hogy a már meglévő lakóterületek ellátási színvonala növekedjék és a még be nem épített területrészeken a település mai adottságaival összhangba hozható beépítés jöjjön létre.
A Budapesttel való szoros kapcsolatrendszer előnyének tekinthető, hogy Kistarcsa polgárai számára könnyen elérhető mindazon gazdag intézményi és szolgáltatási kínálat, amelyet Budapest nyújt, továbbá a fővárosi munkaerőpiac nyújtotta széles kínálat. Az agglomerációs létből fakadó sajátosság, hogy a város 10 ezer főt meghaladó népessége ellenére nem tölt be központi szerepköröket, ugyanakkor hasonló népességű városok az ország más vidékein akár jelentős térszervező erővel is rendelkeznek. A történelmi településmag és a későbbiekben beépült, illetve fejlesztés alatt álló területek ehhez kapcsolódnak, a város a közigazgatási területének nyugati részét gyakorlatilag teljesen elfoglalja, és a közigazgatási határ által a város behatárolt, Nagytarcsával, Kerepessel, Csömörrel összeépült. A beépült területeket keletről a Szilas-patak és azt kísérő völgy határolja, amely védett területeivel a beépítés korlátját képezi.
A településközponti területfelhasználási kategória elsősorban a település működéséhez szükséges intézmények elhelyezésére szolgál, mely alapfokú intézmények elsősorban magát a települést szolgálják ki, azonban szükség esetén lakófunkció is elhelyezhető. A települési cél az, hogy a településközpontban kerüljenek megvalósításra a lakóterület-fejlesztésből adódó intézményfejlesztések. A város folyamatosan gondoskodik az intézményterületeinek fejlesztéséről, bővítéséről. A növekvő lakóterületi fejlesztések következtében megjelenő igények további mennyiségi és minőségi fejlesztést tesznek majd szükségessé.
A település területén meglévő, jelenleg működő gazdasági funkciójú területek a területükön folyó gazdasági tevékenység jellegétől függően kereskedelmi-szolgáltató és ipari gazdasági területként kerültek besorolásra. A helyi munkahelyteremtés fokozása érdekében a korábban igénybevett gazdasági területek rehabilitációja és a gazdasági területek fejlesztése a cél. Ezt a célt szolgálta a 2023. évben indított új településterv készítésekor - a területrendezési tervről szóló törvény adta lehetőségeket kihasználva – feltételes építési joggal, új beépítésre szánt gazdasági területek kijelölése.
A település igazgatási területén több különleges területek közé sorolható rész található. A különleges területek közös és lényeges jellemzője, hogy a környezetükre gyakorolt hatásuk jelentős, vagy a környezetük megengedett külső hatásaitól védelmet igényelnek.
Kistarcsa területén a különleges területeken belül az alábbi területfelhasználási egységek találhatók: egészségügyi terület, lovasturisztika terület, temető területe, sportpálya területe, szállítmányozási terület.
Kistarcsán az alapfokú intézményi funkciók és a lakosságot ellátó szolgáltatások ugyan javarészt megtalálhatók, viszont a középfokú funkciók többségének elérésére csak a járásközpontban, Gödöllőn és a Fővárosban vehetők igénybe. A kórházi ellátás helyben biztosított. A település részére Budapest és agglomerációja biztosítja a felsőfokú ellátás döntő részét, de a középfokú ellátásban is jelentős szolgáltatásokat nyújt a városnak. Kistarcsa a fővárosi népesség kedvelt kitelepülési célterületévé vált az elmúlt évtizedekben. Kistarcsa térségi jelentősége a M0 körgyűrű keleti szakaszának megépültével az elkövetkező években várhatóan még erőteljesebben felértékelődik. A város határában kiépült autópálya csomópont az országos és a nemzetközi vérkeringésbe is közvetlenül bekapcsolja a várost. Jelentősen javul továbbá és többirányúvá válik ezzel Kistarcsa elérhetősége, ami erőteljesen növeli fejlesztési potenciálját, felértékeli a fejlesztésre kijelölhető területeit.
Kistarcsa utolsó népessége 13 613 fő (2024 évben a személy és lakcímnyilvántartó adatai alapján).
forrás: - Kistarcsa Város Környezetvédelmi programja 2020-2025
- OMSZ adatok;
- Személy és lakcím nyilvántartó
Környezeti elemek állapota
Felszíni vízfolyások: a településen keresztül halad a Szilas-patak, amely vízfolyás szilasligeti és kerepesi forrásokból ered. A településen kiépített felszíni vízelvezetési rendszer keretében az összegyűjtött csapadékvizet a burkolt és földmedrű árkok a Szilas-patakba, Rózsa-patakba és Malom-árokba, mint befogadókba vezetik. Nagyobb esőzések alkalmával, vagy a jelentős mennyiségű hó hirtelen olvadása következtében az újonnan beépített, azonban burkolt úttal és csapadékvíz elvezető/szikkasztó rendszerrel (árokkal) nem rendelkező utcákban nagy problémát jelent az ott lakóknak az el nem vezetett csapadékvíz.
Az önkormányzat a leendő utak fejlesztését már minden esetben úgy tervezteti, hogy a szilárd burkolat kiépítésével egyidejűleg a csapadékvíz elvezetést is kiépítik.
A felszíni vízfolyások vízvédelmi célú karbantartása, a vízhasználatot akadályozó vízminőségi károk megelőzése, csökkentése, elhárítása érdekében az Önkormányzat rendszeresen végeztet medertisztítási munkálatokat.
2024. évben megtörtént a vízkár elhárítási terv aktualizálása, mely az esetleges víz által okozott károk elkerülésének lehetőségeit mutatja be.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi besorolása szerint Kistarcsa nem tartozik a veszélyeztetett települések közé vízkár szempontból. Földrajzi adottságaiból következően nincs kitéve árvízveszélynek.
Felszín alatti vizek: a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken lévő települések besorolásáról szóló 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet alapján Kistarcsa a felszín alatti víz szempontjából fokozottan érzékeny, valamint a felszín alatti vízminőség védelem szempontjából kiemelten érzékeny területen fekszik.
A település csatornázottsága közel 100 %-os, amely hozzájárul a felszín alatti víz minőségének javulásához.
Talaj és a földtani közeg: a mezőgazdasági jellegű területhasználat aránya az elmúlt években jelentősen csökkent a településen. Ezzel együtt a földművelés során felhasznált műtrágya mennyisége is kevesebb lett, amely hosszú távon javítja a talaj állapotát.
Levegő, zaj és rezgés: a levegő minőségét a településen elsősorban a közlekedés, télen a háztartási tüzelőberendezések kibocsátásai, valamint az időnként – a légköri viszonyok változásainak megfelelően – a fővárosból érkező szennyező anyagok befolyásolják. A település az uralkodó észak-nyugati szélirány miatt elsősorban a főváros északi részei felől kaphat terhelést. Diffúz légszennyező forrásként azonosítható a településtől észak-nyugati irányban, Csömör közigazgatási területén elhelyezkedő regionális hulladéklerakó is, mellyel kapcsolatban korábban több bejelentés érkezett, a vélhetően a lerakóból áradó kellemetlen szag miatt. 2019. február hónapban a lerakó területén egy depónaigáz elvezető cső került beépítésre, ezt követően a helyzet jelentősen javult. A lakosság által időnként érzékelhető szaghatás általában akkor tapasztalható, ha a lerakóban olyan típusú munkavégzés folyik, mely során a hulladékot átmozgatják, vagy azon időszakban mikor a szükséges karbantartás ideje alatt egyes szaghatás elleni rendszerek nem üzemelnek.
2024. évben a városban több alkalommal is erős aromaszag volt tapasztalható (vanília, vaj, fűszer stb.). A helyzet tisztázása érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot a csömöri és kerepesi aromagyártó cégekkel is és felkérte őket, hogy a rendelkezésre álló technológiai lehetőségek alkalmazásával igyekezzenek az olykor már zavaró mértékű illatanyagok légkörbe jutását a minimálisra csökkenteni.
2024. novemberében a P&G Hyginett Kft. megbízásából a Rotaqua Kft. a Csömör, Határ út 3. szám (017/3 hrsz.) alatti ingatlan területén megkezdte az újonnan létesítendő geotermikus kút fúrását. A munkálatok a tervek szerint 2025. március 5. napjáig tartanak. A fúróberendezés a kivitelezési időszak alatt folyamatosan üzemel. A közelben lakók nyugalmának védelme érdekében a munkaterületen zajárnyékoló falakat telepítettek, valamint a fúróberendezés egy része zajszigetelt konténerben került elhelyezésre. A zajszint ellenőrzését zajvédelmi felelős szakértő, rendszeres kéthetes mérési eredményei alapján monitorozzák.
A fúrásterület közelségéből adódóan Kistarcsa Város Önkormányzata folyamatosan nyomon követi a munkálatokat.
A település tengelyén halad keresztül a 3-as számú főút, amely levegőterhelése közepesnek értékelhető. Az M0-ás körgyűrű és az M31-es autópálya megépítésével a település úthálózatának igénybevétele csökkent, amely kedvező hatást gyakorol a levegő minőségére. A településen végzett és még tervbe vett infrastruktúra fejlesztések, ezen belül is elsősorban az utcák burkolása szintén a levegő porterhelését csökkentik. A levegő minőségére a téli időszakban elsősorban a háztartási tüzelőberendezések, azok szennyezőanyag-kibocsátásai gyakorolnak kedvezőtlen hatást. Időnként érkezik bejelentés az Önkormányzathoz/Polgármesteri Hivatalhoz a rossz levegőminőségre, a kazánokban elégetett hulladékok okozta levegőszennyezésre vonatkozóan. Annak ellenére, hogy elmondható, eredményes a településen a szelektív hulladékgyűjtés, és a rezsicsökkentésnek köszönhetően évek óta nem emelkedett a vegyes hulladék elszállításának díja, még mindig sokan tüzelnek a kazánokban különböző fajtájú és összetételű hulladékkal. Az írásos bejelentések minden esetben továbbításra kerülnek az illetékes járási környezetvédelmi Hatósághoz Az illetékes hatóságnak van lehetősége a levegő szennyezővel szemben hatósági eljárást indítani, laborvizsgálatokat végeztetni.
A rendszeres szemétszállítás alá eső ingatlanokon keletkező avart és kerti hulladékot – lehetőség szerint – komposztálni kell.
A hulladékszállítást végző közszolgáltató a magáningatlanokon keletkező zöldhulladék gyűjtéséhez és elszállításához díjmentesen lebomló zsákokat biztosít valamint a nagyobb ágakat/gallyakat kötegelve elszállítja.
A lakosság és a levegő tisztaságának védelme érdekében az avar- és kerti hulladék égetése 2020 év tavaszától a település egész területén tilos.
Kistarcsa zajterhelése jónak mondható. A település zajterhelését elsősorban a 3-as számú főút, és a jelentősebb terhelésnek kitett helyi közutak (pl. Eperjesi út, Széchenyi út, Kossuth L. utca) forgalma befolyásolja. A közúti közlekedés által okozott zajterhelés alapvetően a járműforgalom nagyságától, összetételétől és azok haladási sebességétől függ.
A zajterhelés az utak állapotának javításával csökkenthető, melynek érdekében 2024-ben az alábbi felújítási/forgalomtechnikai megoldások valósultak meg:
- az Aradi utcában 2 db sebességcsökkentő borda épült,
- a Boróka utcában és Holló utca egy szakaszán kálcium-klorid oldattal történő pormentesítés valósult meg,
- a Kápolna utca egy szakaszán járdaépítés és felújítás történt,
- a Széchenyi u. HÉV aluljáróban a biztonságos gyalogos közlekedés érdekében a járda kiszélesítésre került,
- csapadékvíz-elvezetés problémáinak megoldása érdekében munkavégzés történt a Simándy utca elején, Árpád utcában, Móra Ferenc utcában, Széchenyi utcában, Király Andor és Hunyadi u. kereszteződésében,
- a Simándy utcában 400m x 4,5 m, Árpád utcában 125m x 4,5m, Grassalkovich utcában 120m x 4,5m szakaszon bazaltköves útjavítás valósult meg,
- ezen felül összesen 575 m2-en történt kátyúzás meleg aszfalttal.
Az elmúlt évekhez képest összességében nem változott jelentős mértékben Kistarcsa Város közúti környezeti zajhelyzete. A statisztikai érintettségi adatok csak az egész napi (Lden) időszakra vonatkoztatottan változtak kedvezőtlen mértékben: ca. 15 % alatti volt az érintettségi mutatókban a 65 dB alatti zajterhelési sávokban. A romlás tulajdonképpen azért tekinthető elsősorban kedvezőtlennek, mivel a növekedés a legmagasabb zajterheléseknél következett be: 200 érintett lakossal nőtt a terheltek száma a 55-64 dB-es sávban.
Kedvező viszont az éjszakai időszakban történt változás: a 55 dB fölötti sávokban nem nőtt a terheltek száma. A település lélekszáma az elmúlt években folyamatosan nőtt de a terhelés ehhez viszonyítva összességében jelentősen nem változott.
A zajvédelmi hatáskört a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X.29.) Korm. rendelet határozza meg. A rendelet 1. melléklete értelmében a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe az alábbi zaj- és rezgésvédelmi ügyek tartoznak:
- épületek építése
- egyéb építmények építése
- speciális szaképítés
- gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása
- nagykereskedelem
- kiskereskedelem (kivéve gépjármű, motorkerékpár)
- szálláshely szolgáltatás
- vendéglátás
- reklám, piackutatás
- építmény-üzemeltetés, zöldterület-kezelés
- alkotó-, művészeti szórakoztató tevékenység
- sport, szórakoztató, szabadidős tevékenység
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 195. § (1) bekezdés értelmében, aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetve a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, szabálysértést követ el. A törvény értelmében a szabálysértés miatt eljárhat az illetékes
Hatóság, valamint a Gödöllői rendőrkapitányság/Kistarcsai rendőrőrs. Csendháborítás miatt helyszíni bírságot a közterület-felügyelő is kiszabhat.
Kistarcsa településre vonatkozóan 2017-ben – több környező településsel összekapcsoltan – a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. elkészítette a stratégiai zajtérképet. Ezen térkép alapján kellett az érintett településeknek (Budapest és vonzáskörzetének valamint a 100 ezer lakos fölötti városoknak) zajcsökkentési intézkedési tervet készíteni a 2019-2024-es időszakra vonatkozóan.
Hulladékgazdálkodás: Magyarország Kormánya 2022-ben kihirdette, hogy az évente mintegy 5 millió tonna települési hulladék kezelésért a MOL Zrt. lesz a felelős. Az országos hulladékkoncesszió által kijelölt feladatra a MOL Zrt. megalapította a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (a továbbiakban: MOHU Zrt.) nevű céget, és vállalta, hogy egy olyan hulladékkezelési rendszert hoz létre, amely egységes, versenyképes, átlátható és fenntartható lesz. Környezetünk védelme szempontjából alapvető a minél nagyobb hulladékhasznosítás. A MOHU Zrt. célja is az, hogy hazánk minél nagyobb részt hasznosítson újra a hulladékból.
2023. július 1-jén megkezdődött a MOHU-MOL koncessziója. Az átállást a lakosság alapvetően nem érzékelte. A hulladékszállítás folyamatosan, a megszokott időpontban és rendszerben történt. A vegyes települési szilárd hulladék, valamint a szelektív és zöldhulladék begyűjtését, elszállítását 2024. december 31. napjáig a Zöldhíd B.I.G.G. Kft., a DTKH Kft. és a Vertikál Kft. közösen együttműködve látta el.
A lakossági hulladékszállítás ellátását Kistarcsán – sok más településsel együtt -2025. január 1. napjától a MOHU Budapest Zártkörűen működő Nonprofit Részvénytársaság vette át.
Az összegyűjtött hulladék az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás (továbbiakban: Társulás) gödöllői hulladékkezelő központjába kerül.
A szolgáltató házhoz menő lomtalanítás keretében szállítja el a feleslegessé vált hulladékot. A lakossági lomtalanítást az év bármely időszakában, előzetes igénybejelentést követően, évente egy alkalommal lehet térítésmentesen igénybe venni.
2024. évben a közszolgáltató Kistarcsáról 3 141 ,139 tonna vegyes hulladékot szállított hulladéklerakóba, emellett pedig összesen 393, 329 tonna szelektíven gyűjtött hulladék került elszállításra a házhoz menő gyűjtés keretében. A településen kihelyezett üveggyűjtő konténerekből összesen 41, 810 tonna üveghulladék került begyűjtésre.
A lomtalanítást előzetes igénybejelentést követően végezték az érintett 408 db ingatlannál, mely során 53,962 tonna lomtalanítás hulladékot szállítottak el.
Az vízi élővilágra fokozottan káros használt sütőolaj begyűjtésére az önkormányzat rendszeresen ürített gyűjtőedények biztosít a város 3 pontján, melybe a lakosság 2024-ban megközelítőleg 2674 kg használt sütőolajat helyezett el.
Zöldhulladék
A lerakóba szállított hulladék mennyiségének és szervesanyag tartalmának csökkentése a biológiailag lebomló hulladékok elkülönítésével és feldolgozásával, komposztálásával érhető el. A közterületekről és a lakosságtól származó zöldhulladékokat (ág, nyesedék, falevelek, venyige, fűkaszálék, kerti kultúrnövények szármaradványai) a vegetációs időszakban kéthetente házhoz menő zöldhulladékgyűjtő járattal szállítja el a közszolgáltató. A lakosság a zöldhulladékot évközben folyamatosan leadhatja a hulladékudvarban.
A közszolgáltató a lakosságtól 2024 évben 998, 360 tonna zöldhulladékot és 11 ,340 tonna fenyőfát (2025. január) gyűjtött be.
Szennyvízkezelés: A településen kiépített szennyvízhálózat üzemeltetője – a vezetékes ivóvizet is szolgáltató – a DPMV Zrt. A rendszer nem rendelkezik önálló szennyvíztisztító teleppel, az elvezetett szennyvíz a Fővárosi Csatornázási Művek hálózatába kerül bevezetésre.
Azon néhány ingatlanról, amelyek nem tudtak csatlakozni a szennyvízelvezető rendszerhez, a települési folyékony hulladékot – az Önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés szerint – a SZÍVÓ Kft. szállítja el egyedi megrendelés alapján. Problémát okoz, hogy a szennyvízelvezető hálózatba a lakosság egy része bevezeti a lakóingatlanok csapadékvizét, mely jelentős terhelést okoz a szennyvízátemelő telepeken. A szolgáltató 2018 évtől végzett ellenőrzései során bírságolja a jogsértőket.
Kistarcsa és Kerepes település vízszolgáltatásában megvalósult vízminőség javító beruházás eredményeként az ivóvíz minden korosztály számára biztonsággal fogyasztható.
Környezeti értékek: a településen Kiemelt jelentőségű természet megőrzési területek kerültek kijelölésre, védelem alá, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területek hálózatába tartozó – az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet hatálya alá eső – Natura 2000 területeken.
Környezetvédelmi szempontból kiemelt beruházások
Az elmúlt években az intézmények egy részére (Gesztenyés Óvoda, Polgármesteri Hivatal, Egészségház, Iskola, Kistarcsai Tipegő Bölcsőde) napelemes rendszer került felszerelésre. A Közintézmények nyílászáró cseréi és homlokzati hőszigetelési munkái elkészültek, az épületekbe energiatakarékos tüzelőberendezések kerültek beszerelésre. Ezen intézkedések kapcsán csökkent a fosszilis energia felhasználás és a CO2 kibocsátás. A település közvilágításának jelentős része korszerűsítésre került energiatakarékos LED lámpákra, mely kapcsán szintén csökkent az energiafelhasználás és ez által a CO2 kibocsátás. Az elkészült szilárd burkolatú utak megépítése hozzájárult a szálló por csökkenéséhez.
Kistarcsa Város Önkormányzata rendszeresen figyeli az olyan pályázati lehetőségeket is melyekben környezetvédelmi vonatkozású beruházások szerepelnek.
Az elmúlt időszakban a következő pályázatok kapcsán kapott az önkormányzat támogatást.
-Kistarcsai Egészségház bővítése és infrastruktúra fejlesztése
Az épület fűtési rendszere átalakításra, felújításra kerül, valamint a tervezett felújítás során az egész épületben átfogó világításkorszerűsítésre kerül sor.
- Kistarcsa, Eperjesi úton útfelújítás, parkoló építés és kerékpársáv kialakítása
Az Eperjesi út útburkolatának felújítása, 812 m-es szakaszán kerékpársáv, valamint új parkolóhelyek kialakításával
- A Simándy József Általános iskola energetikai korszerűsítése
A Simándy József Általános Iskola épületében új fűtési rendszer kerül kiépítésre, meglévő központi hőtermelővel; hőszigetelésre kerül a padlásfödém és részbeni tetőtéri szerkezet, valamint a lapostetető; napkollektoros rendszer kerül kiépítésre; az eddig ki nem cserélt nyílászárók kerülnek cserélésre.
- Kerékpáros infrastruktúra bővítése Kistarcsán
A Fenyves út és Nagytarcsa közötti szakaszon összesen 2 698 m kerékpáros nyom, kerékpársáv, valamint kerékpárút épül.
A projekt kivitelezése folyamatban van.
A projekteken belül szemléletformálási tevékenységek valósulnak meg, melyek hatására a lakosság körében elterjed és fejlődik a környezettudatos gondolkodás, továbbá a projektek hatására csökkennek a környezeti terhelések.
Az önkormányzat a projektek megvalósítás során kiemelt figyelmet fordít a környezeti fenntarthatóságra, a környezet tudatos védelme és megóvása érdekében. A tervezés és megvalósítás során egyaránt érvényesítésre kerülnek a környezeti fenntarthatóság szempontjai.