http://www.kistarcsa.hu - 2012.02.05. 15:19
Belusa

A hatezer lélekszámú szlovákiai település Trencsény megyében, Trencsénytől kb. 40 km-re fekszik. Három tagközségből áll.

Nevezetességei közé tartozik az 1200-as évekből származó Szent Anna kápolna, amely ma ifjúsági és felnőtt programoknak, valamint kiállításoknak ad helyet. A település híres pálinkafőzdéjéről is. Az egykori kosárfonó iskola – melynek termékei még a párizsi Világkiállításon is díjat nyertek – már nem üzemel. A hagyományokat néhány helyi kézműves őrzi.

A mai Kistarcsa területén élő szlovák származású családok ősei Nyitra és Trencsény vármegyéből települtek be. Hogy pontosan honnan, nem tudjuk. De településünkön gyakori a Bellus név, s hajdan Belusát is Bellusnak nevezték, így valószínűleg sokan onnan származnak. Először Rapai István vette fel a kapcsolatot a belusai önkormányzattal, 2000-ben. Majd a következő évben megalakult Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Szabóné Tóth Katalin tárgyalt a polgármesterükkel. A megbeszélést kölcsönös meghívás és vendéglátás követte. 2005-ben hivatalos testvérvárosi kapcsolatban állapodtak meg a települések önkormányzatai.

Azóta folyamatos a kulturális együttműködés Belusa és Kistarcsa között. A kinti rendezvények állandó vendégei közé tartozik a Pannónia Néptánc Együttes, a Kistarcsai Napok visszatérő kiállítói a belusaiak. A Görhöny fesztivál is elképzelhetetlen testvértelepülésünk részvétele nélkül.

Kistarcsa és Belusa két EU-pályázatra is jelentkezett közösen. A Socrates pályázat Comenius tervére a helyi és az ottani óvoda (valamint az ausztriai Breitensee óvodája) nyújtott be eredményes pályázatot, melyben vállalták, hogy feldolgozzák régiójuk hagyományait, szokásait, és megismertetik azokat partnereikkel.

Legújabb projektjükben (melyet szintén a Socrates Comenius tervére dolgoztak ki, s melyben lengyel partnerük Rudno) egymás meséinek, mesefiguráiknak megismerésére - megismertetésére vállalkoztak.
Kistarcsa Város Önkörmányzata
2143 Kistarcsa, Szabadság u. 48.
Tel.: 06 (28) 470-711 Fax: (06 (28) 470-357
E-mail: info@kistarcsa.hu