A hatezer lélekszámú szlovákiai település Trencsény megyében, Trencsénytől kb. 40 km-re fekszik. Három tagközségből áll.

Nevezetességei közé tartozik az 1200-as évekből származó Szent Anna kápolna, amely ma ifjúsági és felnőtt programoknak, valamint kiállításoknak ad helyet. A település híres pálinkafőzdéjéről is. Az egykori kosárfonó iskola – melynek termékei még a párizsi Világkiállításon is díjat nyertek – már nem üzemel. A hagyományokat néhány helyi kézműves őrzi.

A mai Kistarcsa területén élő szlovák származású családok ősei Nyitra és Trencsény vármegyéből települtek be. Hogy pontosan honnan, nem tudjuk. De településünkön gyakori a Bellus név, s hajdan Belusát is Bellusnak nevezték, így valószínűleg sokan onnan származnak. Először Rapai István vette fel a kapcsolatot a belusai önkormányzattal, 2000-ben. Majd a következő évben megalakult Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Szabóné Tóth Katalin tárgyalt a polgármesterükkel. A megbeszélést kölcsönös meghívás és vendéglátás követte. 2005-ben hivatalos testvérvárosi kapcsolatban állapodtak meg a települések önkormányzatai.

Azóta folyamatos a kulturális együttműködés Belusa és Kistarcsa között. A kinti rendezvények állandó vendégei közé tartozik a Pannónia Néptánc Együttes, a Kistarcsai Napok visszatérő kiállítói a belusaiak. A Görhöny fesztivál is elképzelhetetlen testvértelepülésünk részvétele nélkül.

Kistarcsa és Belusa két EU-pályázatra is jelentkezett közösen. A Socrates pályázat Comenius tervére a helyi és az ottani óvoda (valamint az ausztriai Breitensee óvodája) nyújtott be eredményes pályázatot, melyben vállalták, hogy feldolgozzák régiójuk hagyományait, szokásait, és megismertetik azokat partnereikkel.

Legújabb projektjükben (melyet szintén a Socrates Comenius tervére dolgoztak ki, s melyben lengyel partnerük Rudno) egymás meséinek, mesefiguráiknak megismerésére - megismertetésére vállalkoztak.

Székelyföldön, Kovászna megyében fekszik, 8 km-re Kézdivásárhelytől. Lakosainak száma 4062 fő, ebből 4041-en magyarnak vallják magukat.

Itt találhatók Torja várának, Bálványosvárnak a maradványai. Egyes régészek úgy vélik, a XI. században épült, mások szerint a tatárjárás után emelték. Első okleveles említése 1360-ból származik. Ami tény: a XVII. sz. elején még épségben állt az Apor család által birtokolt vár, a század végére azonban már sorsára hagyták, s lassan romba dőlt.

Altorján látható az Aporok XVII. századi, klasszicista stílusú kastélya, kissé távolabb temetőkápolnájuk.

A település központjában egy templomerőd áll. Román stílusban épült, az átépítések során gótikus elemekkel egészítették ki.

Torja híres szülötte Apor Péter, a Metamorphosis Transsilvaniae XVIII. századi írója.

Néhány évvel ezelőtt Vojna Gábor erdélyi ácsmester azzal a hírrel kereste meg egyik kistarcsai ismerősét, hogy különös fotóra bukkant Torján, egykori osztályfőnökénél. A kép 1940 körül készült, az akkori kistarcsai polgármester, Rapavi György, a főjegyző, László Károly, utóbbi torjai származású felesége és egy kistarcsai népviseletbe öltözött asszony volt rajta látható. Némi utánajárással kiderítették: a négytagú küldöttség magyar zászlót vitt az erdélyi településre, hogy erősítse az ott élők magyarságtudatát. Ezután került sor Torja és Kistarcsa között a kapcsolatfelvételre. Az ottani lakosok nevében a Hősök terén felállították a Székelykaput, a helyiek pedig a Keresztút című rock- oratóriummal kedveskedtek a torjaiaknak.

A két település hivatalosan 2006-ban lett testvérvárossá. Azóta is rendszeresen látogatják egymás kulturális rendezvényeit.